Szinte minden európai királyi családban csörgedezik magyar vér

Belföld

Milyen nemzetközi kapcsolatokat építettek ki a magyar királyi dinasztiák? Ezzel hogyan ágyazták be magukat a történelembe és egyáltalán milyen messzire jutottak el az Árpád-házi királylányok és ott hogyan illeszkedtek be? Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ Kerékjártó Ágnessel, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársával a Spirit FM Eredet című műsorában.

A középkorban a házasságok, a dinasztikus kapcsolatok a külpolitika eszközei voltak, hiszen ezzel tudták biztosítani királyaink, akárcsak a többi európai uralkodó, a szövetségest, a barátot, azt a partnert, akire számíthatnak. Tehát ezeket mindig nagyon jól meggondolták, nagyon tudatosan választották a partnereket. A magyar királylányok nagyon sok helyre eljutottak, egészen Európa nyugati szélétől a keleti széléig, tehát Aragóniától Kijevig, Nápolytól Skóciáig.

„Amikor a házasságukat megkötötték, akkor az mindig azt is jelentette egyben, hogy a két ország között szorosabbá, barátságosabbá, megbízhatóbbá vált a külpolitikai kapcsolat. Viszont ezek a lányok, ezek a fiatal nők nem tehetetlen sakkfigurák voltak a politika tábláján, jóllehet a házasságaikat nem ők maguk döntötték el. Viszont ami ezután következett, az már az ő saját döntéseiktől függött. (…) Túl azon, hogy ezek a lányok valószínűleg valóban szépek voltak, okosak voltak, tehetségesek voltak, a királyi háttér, a család státusza is emelte azt, hogy kelendőek voltak” – mondta Kerékjártó Ágnes. 

A kutató hozzátette: ha az egyházi keretek között nézzük a tevékenységüket, akkor megállapíthatjuk, hogy nagyon ügyesen szervezték meg a dolgokat a közjó javára. Tehát ami igazán motiválta őket, az az volt, hogy valamit tehessenek az emberekért, a népért, a szegényekért, a legelhagyatottabbakért, az árvákért, az özvegyekért. A műsorból az is kiderült, hogy Szent István király dédunokája révén tulajdonképpen az angol királyi házban ma is jelen vannak a magyar gének.