Szokatlan látogatók érkeznek a magyar borászokhoz

Belföld
Hirdetés

Linczényi Márkó és Turai Barnabás, a Síkideg podcast készítői szemével ismerhetjük meg nekünk a hazai borvidékeket.

Mi folyik itt? - Borok járatlan utakon címmel indul ősszel egy nagyon izgalmas kampány - árulta el a Spirit FM Veszik vagy isszák? című műsorában Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos. Ennek a keretein belül a Síkideg podcast készítői, Linczényi Márkó és Turai Barnabás kalauzolják el az érdeklődőket a borvidékek világába - úgy, hogy eddig laikusként közelítették meg a bort, mégis, borászok is lelkesen követik őket.

Tavaly Szekszárdon jártak a Heimannéknál, illetve a Balatonon Figula Misivel szüreteltek együtt, és Tokajban Bot Juditot látogatták meg, aki szerencsére türelmes alkat, így a teljesen laikus kérdésekkel sem lehetett őt felidegesíteni - idézte fel a kormánybiztos. Idén, folytatva a sorozatot, három borvidéket járnak be a podcasterek: Etyeket, Villányt és Eger vidékét látogatják meg.

“Az most legyen titok egyelőre, mert hogy hagyjunk valami újat a hallgatóknak is, hogy nézzék meg, hogy kik lesznek azok a türelmes borászok, akikkel együtt fognak majd Márkóék a bor világában elmerülni, de legalább olyan izgalmas lesz, mint tavaly” - ígérte a kormánybiztos.

Rókusfalvy beszélt arról, hogy bár a fiúk már nem teljesen kívülállóként tekintenek a borászatokra, mindig van mit tanulni. Ő például a második szüreténél lefagyott, akkor jött rá, hogy az útja elején tart, és “ahogy egyre mélyül az embernek a tudása, úgy érzi magát egyre kisebbnek” - fogalmazott.

“Úgyhogy nekem például az akkori önbizalmamat helyre tette, és a tudást, meg az alázatot, meg a többi részt azt nagyon jól tudja ez a kezelni, de ez általában valószínű így van a mezőgazdaságban, az agráriumban máshol is” - idézte fel.

A teljes adás itt visszahallgatható:

Hirdetés
Hirdetés