Tálas Péter: Putyinnak már nem is az a fontos, hogy ők birtokolják Ukrajnát, inkább az, hogy senki ne birtokolja

Nemzetközi
Hirdetés

Évértékelő beszédet tartott Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki szerint a háború a nyugat miatt tört ki Ukrajnában, amelyre Oroszország kénytelen volt erőszakkal reagálni. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője a Spirit FM Aktuál című műsorában úgy vélekedett: lényeges üzenet a nyugat számára egyedül az új START egyezmény felfüggesztése volt.

Szerinte nagyjából ilyen beszédet lehetett várni, mivel az oroszok még nem értek el semmilyen stratégiai célt a háborúban, még a Donbaszt sem sikerült teljes egészében elfoglalni. A szakértő úgy látja, ez egy erős belpolitikai üzenet volt, az orosz elnök kitart amellett, hogy itt nem háború, hanem különleges hadművelet folyik.

Lényeges üzenet a nyugat számára egyedül az új START egyezmény felfüggesztése volt, ami gyakorlatilag már tavaly várható volt - mutatott rá Tálas Péter. Ezt még Barack Obama amerikai elnök és Dmitrij Medvegyev írta alá, a célja pedig az, hogy korlátozza az Egyesült Államok és Oroszország által bevethető stratégiai nukleáris robbanófejek számát. 

Hozzátette: sok mindent nem hallottunk Putyintól, azt hallottuk, hogy kitartásra bíztatja az oroszokat, és hangsúlyozta, milyen jó állapotban van Oroszország gazdasága. A szakértő szerint ez így nem igaz, bár tény, hogy sokan azt várták: a szankciók egyik pillanatról a másikra hatnak. Emellett a nyugatnak nem az a célja, hogy összeomoljon a putyini rendszer, az a cél, hogy rádöbbentse Oroszországot arra, hogy nem érdemes háborúznia - jegyezte meg.

"Úgy tűnik, hogy Putyin számára tulajdonképpen lehet, hogy már nem is az a fontos, hogy ők birtokolják Ukrajnát, inkább az a fontos, hogy senki ne birtokolja, hogy egy élhetetlen terep legyen, és hogy ne érje meg a nyugatnak bevonni az európai védelmi és biztonsági architektúrába Ukrajnát, részben pedig újraépíteni" - fogalmazott.

Magyarország különutas?

Hivatkozás másolása

Tálas Péter azt mondta: különböző álláspontokat látunk az országok részéről. Magyarország elítélte Oroszország támadását, és fontos tényezőnek tartja Oroszországot, alapvetően úgy gondolkodik - például Bulgáriával együtt - hogy a jelenlegi háború nem veszélyezteti Európa és Magyarország biztonságát - vélekedett. Emellett a magyar kormány szerint a külföldi kapcsolatok nagyban múlnak azon, hogy milyen a kisebbséghez való viszonya az adott országnak, vagyis Magyarország - ahogy minden ország - a saját érdekei szerint politizál. Ebből a szempontból nem jelent kivételt a kormány gondolkodása, ráadásul a szankciókat eddig mindig megszavaztuk - tette hozzá.

A szakértő szerint a jelenlegi háború a NATO szempontjából legfeljebb abban a kontextusban fontos, hogy mit mondunk Oroszországról és mit teszünk a NATO érdekében. A kelet-közép európai országok nagy része haderőreformot hajtott végre - nálunk is ez a helyzet -, vagyis ami a NATO közös politikája, azt Magyarország végrehajtja. Az Ukrajnának nyújtott segítség nem NATO-keretben van, azt mondta ki a szövetség, hogy a tagállamok maguk döntik el, segítenek-e mondjuk fegyverrel. Vagyis itt nem arról van szó, hogy hazánk totálisan szembe akarna menni a NATO-val, ugyanakkor van pár eleme a NATO-politikának, ami a magyar vezetésnek régóta nem tetszik, mert a megállapodást preferálná - fejtette ki.

Mi várható az évfordulón?

Hivatkozás másolása

Február 24-én lesz a háború egy éves évfordulója, Tálas Péter szerint nagy akcióra nem kell számítani Oroszország részéről, inkább olyasmiről lehet szó, ami stratégiai szempontból befolyásolhatja a háború állását. Egyelőre egyik ország sincs abban a helyzetben, hogy a közeljövőben nagy fordulatot hajtson végre, kisebb aktivitás azonban elképzelhető - mondta.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

Hirdetés
Hirdetés