Nemzetközi

Tarjányi: abszolút látom Trumpon az istenkomplexust

Hirdetés

Donald Trump vámháborúja bizonytalanságban tartja a világot.

Tarjányi Péter
Tarjányi Péter

A világpolitikában nagyon sok a bizonytalanság, de vannak olyan morális megállapodások, amelyek egyfajta iránytűként szolgálnak országoknak - mondta Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Spirit FM Ostrom című műsorában.

Egy vállalatot nézve, ha olyan partnerrel dolgozik a csoport, akinél nem lehet tudni, hogy a tegnapi megállapodás az valós lesz-e ma, az üzlet szabályai alapján azt hozzák, hogy ezeket a helyzeteket a cégek (országok) kerülik, próbálnak tőle megszabadulni - magyarázta. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a világ egyik legnagyobb gazdaságáról és katonai erejéről beszélünk, amelynek az élén Donald Trump áll, aki elég hektikusan gondolkozik, fogalmazott a szakértő.

Elemzők is úgy látták, hogy a vámháború rossz ötlete volt a Trump-kormányzatnak, és valamiféle korrigálás kapcsán döntöttek úgy, hogy ki kell szállni, tette hozzá. Ma már “mestertervről” beszél az amerikai kommunikáció.

A mindent átható bizonytalanság pedig nem múlik el nyomtalanul, hangsúlyozta Tarjányi Péter. Az Egyesült Államok vonatkozásában mindenki azt tanulta meg, hogyan tud nélkülük valamit végrehajtani. Furcsa szövetségek alakulhatnak ki ennek következtében, mondta. Példának hozta fel, hogy a héten “fénysebességgel” keresett kapcsolatot Indiával és Kínával az Európai Unió.

Tarjányi szerint “biztos, hogy volt” bennfentes kereskedelem, néhányan nagyon sokat kerestek most Trump környezetében.

A “mestertervtől” Tarjányi szerint csak gyengült az USA. Hozzátette, hogy érdemes lenne profilozni Trumpot, hogyan élte meg annak idején az őt ért merényletet. Mert szerinte ilyenkor szokott kialakulni a politikusokban az a kép, hogy valami felettes erő mentette meg őt, hogy végigvigye a terveit. Tarjányi “ezt a pszichés hozzáállást”, az istenkomplexust abszolút látja Trumpon. 

Hirdetés
Hirdetés