Tarjányi Péter: Oroszország nem képes arra, hogy az Európai Uniót vagy a NATO-t legyőzze

Nemzetközi
Hirdetés

Most már tudjuk, hogy Oroszország nem képes egész Ukrajnát elfoglalni – jelentette ki Tarjányi Péter a Spirit FM Ostrom című műsorában.

A biztonságpolitikai szakértő az évértékelőben hangsúlyozta: Magyarország Ukrajnával lesz határos, ha megnyerik a háborút, ha nem, és nem Oroszországgal. Azt is kifejtette, hogy az a fajta gondolkodásmód, ahogyan a magyar kormány áll az oroszokhoz, alapjaiban változtatta meg Európa gondolkodásmódját saját magát illetően, Európa gondolkodásmódját Magyarország és Ukrajna, és Ukrajna gondolkodásmódját az EU és Magyarország vonatkozásában. Ezek mind befolyásolják az elkövetkezendő éveinket – szögezte le a szakértő.

A szankciókkal kapcsolatban szerinte tévedtek, az egy folyamat, amit 2014-ben kellett volna becsületesen elkezdeni, aminek az lehetett volna a vége, hogy az oroszok nem lettek volna képesek megtámadni Ukrajnát.  

„Nem tettük meg, ez egy hiba. A többesszám az Európai Unió. A szankciók kellenek, de a csodavárásnak semmi értelme nincs. Vannak minden egyes szankcióban, amelyek ténylegesen fájnak Oroszországnak, és látható is, hogy az orosz GDP csökken, az infláció csökken, az orosz gazdaság szenved, nem olyan ütemben, mint jelezték a szakértők, de lejtmenetben van”

– mondta. 

A szankciókat szerinte folytatni kell, mert ezzel lehet elérni azt, hogy az orosz gazdaság képtelen legyen a háború folytatására. Azzal folytatta: a szankciókra nem csak Ukrajna miatt van szükség, hanem azért is, hogy a jövőben az oroszok ne tudjanak hathatósan fellépni a Nyugat ellen, még akkor sem, ha Kínával szövetkezik. 

„Ezekkel a szankciókkal már nem csak ezt a háborút védjük ki, hanem a következő fegyveres összecsapásokra készülünk, és azokat próbáljuk elhárítani” 

– fogalmazott.

„Meztelen a király, számos esetben ez derült ki. Az orosz hadsereg képességeit tekintve, technikai ellátottságát, kiképzettségét, stratégiai felkészültségét tekintve” – mondta a szakértő, aki azt is hozzátette, az oroszok ezt ki akarják javítani.

Annak az esélye, hogy atomháború legyen most év végével kisebb, mint a háború elején volt – folytatta Tarjányi Péter. Úgy látja, az oroszok más stratégia mentén gondolkodnak, miközben a kommunikációban az atomfegyverrel való fenyegetés folyamatosan jelen van. Határozottan azt állította a műsorban, hogy a háború nem fog tovább terjedni, mert gazdasági szempontból már itt van. Azt elképzelhetetlennek tartja, hogy fegyveres konfliktusba kerüljön Magyarország, azért is, mert az oroszok nem tudnak olyan katonai sikereket elérni, hogy egész Ukrajnát elfoglalja. 

„Oroszország nem képes arra, hogy az Európai Uniót, és nem képes arra, hogy a NATO-t legyőzze” 

– fogalmazott.

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.

Hirdetés
Hirdetés