“Terroristákról beszélünk” - Exkluzív interjú egy túsz hozzátartozójával
Nagy nyomás hárul az izraeli kormányra a túszok miatt. A Spirit FM Ostrom című műsorában egy túsz hozzátartozójával is sikerült beszélgetni.
A Hamásznak nem érdeke, de szeretne megszabadulni azoktól a személyektől, akiket nem tud “mire használni”, azaz valakire cserélni - magyarázta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő arról, hogy a múlt héten nagyon gyorsan alkut kötött a túszokról Izrael és a Hamász. Az izraeli katonák elengedése azonban lassabb folyamat lesz, később is történik meg, hogy a terroristák elengedik őket, tette hozzá a szakértő. Izraelnek ellenben nagyon fontos, hogy minél több embert vigyenek haza, lehetőleg rövid időn belül.
“Látjuk, hogy az izraeli kormányra nagyon nagy nyomás hárul” - fogalmazott a Spirit FM Ostrom című műsorában Kis-Benedek József. Részben a külföldi kormányok, hiszen külföldi, jellemzően kettős állampolgárok is vannak a túszok között, másrészt pedig az izraeli állampolgárok miatt, akik között sok a gyerek, a nő, az idős vagy személy.
Elmondta azt is, hogy meglátása szerint technikailag nem egyeztek meg sok kérdésben a felek, látszik, hogy közvetítőkön keresztül egyeztettek. “A Hamásszal nem áll szóba Izrael” - mondta a nemzetbiztonsági szakértő. Izrael részéről az országot a Moszad igazgatója képviseli, tette hozzá, és szerinte a katari kormányfő tett néhány túlzásnak tűnő kijelentést, ami szerint minden rendben van, de kiderült, hogy még a nevek sem voltak letisztázva, hogy kiket engednek szabadon. A Hamásznak pedig fontos szempont, hogy az izraeliek minél kevésbé tudják kikövetkeztetni, hol voltak a túszok.
Az adásban megszólalt az egyik túsz hozzátartozója is, Osnat Weiss, aki elmondta, hogy nem nagyon kapnak információkat az elrabolt rokonokról. Elmondta, hogy a testvéréről például semmit nem tud, őt még mindig eltűntként tartják számon, és úgy tudja, körülbelül 6-8 embernek van még ilyen státusza. Fogalmuk sincs, életben van-e a testvére, zajlik a nyomozás. Annyit tudnak, hogy “azon a szörnyű szombaton” reggel 7 órakor még látta valaki a férfit, utána már senki sem tudott róla semmit.
Osnat Weiss úgy fogalmazott: még mindig abba a napba vannak beleragadva, olyan, mintha egy nagyon hosszú nap lenne. “Terroristákról beszélünk”, és nem tudják, mit kell ilyenkor tenni, fűzte hozzá. “Addig nem tudok reménykedni, amíg nem vagyok meggyőződve arról, hogy itt vannak és biztonságban vannak” - mondta Weiss.
A teljes beszélgetés itt visszanézhető: