"TGM fontos figura volt nemcsak Magyarországon, hanem Romániában is"

Belföld
Hirdetés

A Spirit FM Nagykép című műsorának új adásában a hetvennégy éves korában elhunyt erdélyi magyar filozófus, író, politikus, aktív közéleti személyiségre emlékezett Hont András és Németh Róbert vendégeikkel.

Demény Péter erdélyi költővel, szerkesztővel azt járták körbe, hogy miből fakadhatott, hogy TGM-nek olyan mély rálátása volt a Kádár-kori Magyarországra, holott abban az időben még Erdélyben élt. Demény szerint ez főként abból adódik, hogy abban az időben a kisebbségi magyarság fő tájékozódási pontja Budapest volt. Élete során sok szerepben nagyon sok mindennel foglalkozott, Demény Péter szerint azt képviselte, hogy mindenkinek egyenlő joga van osztálykülönbségekre való tekintet nélkül.

Tamás Gáspár Miklós értelmiségi családba született, magyar közösségben nőtt fel – mesélte a kolozsvári költő. Mint mondta, kevés olyan embert ismer, aki az információkkal együtt az egész korszakot és kontextust képes felszívni magába: „elolvasott egy könyvet és látta a struktúráját és a fő gondolatait, illetve össze tudta kapcsolni millió más olvasmánnyal” – emlékezett vissza.

Azzal kapcsolatban, hogy a romániai sajtóban miként emlékeztek meg TGM-re, felelevenítette, hogy sokak írásában fellelhető volt a nosztalgia, sőt Costi Rogozanu baloldali román újságíró azzal a címmel jelentette meg nekrológját, hogy „ Számomra a legnagyobb romániai értelmiségi egy magyar gondolkodó volt.”

Hangsúlyozta, a román baloldal jó kapcsolatokat ápolt Tamás Gáspár Miklóssal, egyfajta apafiguraként tekintettek rá: konferenciákra hívták, kerekasztal-beszélgetésekre, az írásai nagy visszhangot keltettek. 

„Ő egy nagyon fontos figura volt nemcsak Magyarországon és Erdélyben, hanem Romániában is” – fogalmazott Demény Péter.

A műsorban megszólalt még Révész Sándor újságíró, történész és Schultz Nóra, a Szikra Mozgalom elnökségi tagja is. Itt hallgatható meg:

Hirdetés
Hirdetés