Belföld

Több ingyenes készpénz, drágább bankolás lehet a vége

Hirdetés

Az ingyenes készpénzfelvétel határának 300 ezer forintra emelése elsőre kedvezőnek tűnik, miközben Felcsuti Péter szerint ez akár a banki díjak növekedéséhez is vezethet.

A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorában Róna Egon vendégeként a Bankszövetség korábbi elnöke arról beszélt, hogy a bankok összköltsége százmilliárdos nagyságrendű, ehhez képest az ingyenes készpénzfelvétel megemelése önmagában csak néhány tízmillió forintos többletet jelenthet. A hangsúly nem is ezen van, hanem azon a gazdálkodói magatartáson, amely szerint a pénzintézetek a megjelenő költségnövekedést a versenyhelyzet függvényében igyekeznek beépíteni az áraikba, ami Felcsuti Péter szerint teljesen normális működés.

Szóba került az is, hogy a kormány 2026 június 30-áig kérte a bankoktól a bankszámlaköltségek emelésének mellőzését, ami a volt elnök szerint inkább erős nyomásként értelmezhető, mint baráti kérésként. Az ilyen, sokszor kiszámíthatatlan állami lépések nemcsak a bankszektort érintik, hanem a gazdaság szinte minden szereplőjét óvatosságra késztetik, mivel nehezen tervezhetővé válik a jövőbeni működésük.

A beszélgetésben elhangzott, hogy a bankszektort érintő különadó mértéke 180 milliárd forintról 360 milliárdra nő, ami tovább nehezíti a hosszú távú stratégiák kialakítását. Felcsuti Péter szerint ennek következménye, hogy a szereplők visszafogják a tevékenységüket és kevesebb kockázatot vállalnak, ami végső soron az ügyfelekre is hatással lehet.

A műsorban az elektronikus fizetések szerepe is előkerült, amelyek aránya nemzetközi összehasonlításban sem rossz Magyarországon, de még mindig lenne tér a növekedésre. A készpénzhasználat visszaszorítása olcsóbbá tehetné a tranzakciókat, ezzel szemben a kormány az ATM hálózat bővítését ösztönzi, idén mintegy 300 új automatát helyeztek ki, főként kistelepüléseken. Felcsuti Péter szerint az ATM-ek ma már korszerűtlen megoldásnak számítanak, fenntartásuk pedig költséges, miközben politikai okokból mégis erőltetik a jelenlétüket.

A teljes adás visszanézhető a Spirit FM YouTube csatornáján.

Hirdetés
Hirdetés