Toroczkai Koszovóról: undorító, hogy magyar katonákat kevertek bele
“Fölháborító, ami a még megmaradt szerb kisebbséggel történik” Koszovóban, nyilatkozta Toroczkai László, aki a Meta ellen nyert perének sikeréről is beszámolt a Spirit FM Aktuál műsorában.
Az áprilisi, előrehozott választások óriási felháborodást váltottak ki Koszovóban, a szerbek bojkottálták a választásokat, így Zvecsánnak albán polgármestere lett, aki pénteken kezdte volna meg munkáját, ezt azonban a helyi szerbek nem hagyták neki. Zavargások törtek ki, amely során hétfőn a KFOR, azaz a koszovói NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő egységei összecsaptak a tüntetőkkel, amely során 20 magyar katona sérült meg. A történtekkel kapcsolatban Toroczkai László, a Mi Hazánk vezetője beszélt a Spirit FM Aktuál című műsorában.
“Fölháborító, ami még megmaradt szerb kisebbséggel történik” - fogalmazott Toroczkai László. Hozzátette, hogy “nyilvánvalóan elnyomják őket”.
“Fölháborító, ami még megmaradt szerb kisebbséggel történik” Koszovóban, nyilatkozta Toroczkai László, aki a Meta ellen nyert perének sikeréről is beszámolt a Spirit FM Aktuál műsorában. Azt is elmondta, hogy “ebben a helyzetben a szerb kisebbségnek van igaza”, illetve “undorítónak tartom azt, hogy ebbe a magyar katonákat is belekeverték és nemzetközi erővel akarják a szerbek által bojkottált választások után, a választópolgárok 3 százaléka által megválasztott albán nemzetiségű polgármestereket ráerőltetni a szerb közösségre” - zárta nyilatkozatát Toroczkai László, aki a Meta ellen nyert perének sikeréről is beszámolt a Spirit FM Aktuál műsorában.
A teljes beszélgetés itt meghallgatható: