Belföld

Újabb településen jelent meg a száj- és körömfájás – megkezdődtek a vérvizsgálatok

Hirdetés

Bár a Nébih hivatalosan még nem jelentette be, ismét felütötte a fejét a ragadós száj-és körömfájás járvány: a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rábapordányban jelent meg a fertőzés egy olyan telepen, ahol sertéseket és marhákat tartanak – erről a Spirit Fm Több-kevesebb című műsorában beszélt Rónai Egonnak Bábolna polgármestere. 

Horváth Klára szerint a településen már zajlanak a vérvizsgálatok, a kár tetemes lehet. A polgármester szerint hamarosan leölik az állatokat, ami Bábolna számára azért aggasztó, mert az elmúlt hetekben többször is a településre szállították a tetemeket. A polgármester közölte: nem akarnak dögtemetővé válni, ezért megkeresték az Operatív Törzset, megnyugtató választ azonban sem az új helyzettel kapcsolatban, sem korábbi aggályaik kapcsán nem kaptak.

Horváth Klára elmondta: korábban 1700 tetemet befogadtak Nagybajcsról és Kisbajcsról, további 3500-at pedig tudtuk nélkül szállítottak a településre, amiért egy négy hektáros erdőterületet is kivágtak az önkormányzat megkérdezése, tudta és hozzájárulása nélkül. A polgármester szerint a fakivágások egy éjszaka alatt történtek meg. Horváth Klárának arról sincs információja, hogy a területen ásott gödrökben milyen módon helyezték el a tetemeket, megtették-e a hatóságok a megfelelő óvintézkedéseket.

A polgármester szerint a talajvízbe és a vízfolyásokba is bekerülhetett a tetemekből származó csurgalék, miután a település határában épülő katódgyár munkálatai során a betonozás közben átütöttek egy vízgyüjtő réteget, a vízfolyások pedig teljesen megbomlottak. Horváth Klára aggasztónak tartja a helyzetet Bábolnán és a környékbeli településeken is, ezért monitoring kutak telepítését kérte, de egyelőre süket fülekre talált.

A teljes beszélgetést itt hallgassa meg:

Hirdetés
Hirdetés