Újabb válságintézkedések várhatóak Budapesten Bősz Anett szerint

Belföld
Hirdetés
Fotó: Bősz Anett, Facebook,com

A közvilágítási rendelet miatt feszültség várható a fideszes kerületek és a Fővárosi Önkormányzat között, Bősz Anett szerint ezek a kerületek akadályozzák a spórlást – erről beszélt a Demokratikus Koalíció humán területekért felelős főpolgármester-helyettese a Spirit FM Aktuál című műsorában.

A kormány múlt heti döntésének értelmében az önkormányzatok rendeletben szabályozhatják a település közvilágításának időtartamával, illetve mértékével kapcsolatos kérdéseket. Bősz Anett szerint a rendelet alapján a jövőben a fővárosi közvilágítás működtetéséről nem a Fővárosi Önkormányzat, hanem a kerületek döntenek majd, de a számlát továbbra is a Fővárosnak kell állnia.

A közvilágítási rendelettel a kormány újabb költésgvetési terheket ró a fővárosra, és arra játszanak, hogy csődbe menjen Budapest – mondta Bősz Anett. Hozzátette, az Orbán-kormány nagyon jelentősen megvágta Budapest költségvetését, a kormány miatt minden megtermelt 100 forintjából 98-at elveszít a főváros.

Bősz Anett emlékeztetett, hogy a közvilágításhoz mérten egy jóval kisebb költségvetésű történetben már bebizonyosodott, hogy a fideszes önkormányzatok nem kívánnak együttműködni Budapest vezetésével.

"A fideszes vezetésű kerületek abszolút nem hajlandóak arra, hogy együttműködjenek abban velünk, hogy megvágjuk ezeket a költségeket és a még ínségesebb időkre spórolni tudjunk"

- nyilatkozta Bősz.

Mint mondta, a főpolgármester és a helyetteseik elkötelezettek abban, hogy ezt megelőzzék, és úgy próbálják meg racionalizálni a működést, hogy közben stabil maradjon a a főváros költségvetése.

"Azt gondolom, hogy fog még bekerülni az energiacsomagon túl is olyan válságintézkedés, ami menti a menthetőt a fővárosban"

- fogalmazott a főpolgármester-helyettes, majd hozzátette, hogy mindenben gondolkodnak, de bezáráson nem. Példaként említette, hogy spórlási intézkedési tervet kérnek a kulturális és szociális intézményeiktől, hogy láthassák, mely területeken lehet még csökkenteni a kiadásokat.

A műsorban később Őrsi Gergely, a II. kerület MSZP-s polgármestere is megszólalt és elmondta, hogy nem támogatja, hogy a közvilágítás bármilyen szinten csökkenjen. Ezügyben ők már minden ésszerű takarékossági intézkedést meghoztak – tette hozzá. Például lemondták a díszkivilágítást, ebből az összegből pedig egy szociális alapot kívánnak létrehozni, amelyből finanszírozzák a bérkiegészítést az ágazatban dolgozóknak, illetve a szociális juttatásokat is ebből fizetnék ki.

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg:

Hirdetés
Hirdetés