„A mesterséges intelligencia nem elvesz, hanem új lehetőségeket teremt" : Palkovics László a Spirit FM-en
Magyarországon ma közel teljes foglalkoztatottság van, mégis sokan félnek attól, hogy a mesterséges intelligencia miatt munkahelyek szűnnek meg.
Palkovics László kormánybiztos szerint ez a félelem érthető, de alaptalan: az MI nem elvesz, hanem átalakítja a munkát, és új, magasabb hozzáadott értékű feladatokat teremt. Az emberek és a gépek együttműködése nem a távoli jövő, hanem a jelen, hiszen a gyárakban és irodákban már most is egyre több feladatot végeznek algoritmusok és robotok.
A beszélgetésben szó esett arról is, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése egyre inkább mindennapi készség lesz.
Palkovics szerint néhány éven belül az MI-agentek kezelése éppoly alapvető tudásnak számít majd, mint ma az Excel használata. A kormánybiztos szerint az embernek nemcsak alkalmaznia, hanem formálnia is kell ezeket a rendszereket – éppúgy, ahogy egy háztartási robotot is „nevelni” kell, hogy hatékonyan tudjon együttműködni a környezetével.
A mesterséges intelligencia nemcsak lehetőség, hanem felelősség is.
A beszélgetés kitért arra, hogyan kell szabályozni az MI által készített tartalmakat, hogy elkerülhetők legyenek a hamis videók és félrevezető információk. Palkovics hangsúlyozta: az ilyen visszaélések nem magának a technológiának, hanem az emberi döntéseknek a következményei, ezért fontos, hogy minden mesterségesen létrehozott tartalom egyértelműen jelölve legyen.
A műsorban a mesterséges intelligencia új stratégiájáról is szó esett, amely három kulcsterületre összpontosít: az adatközpontok létrehozására, a robotikai fejlesztések támogatására és a magyar nyelvi-kulturális adatbázis felépítésére. A cél, hogy Magyarország ne csupán felhasználója, hanem alakítója legyen a mesterséges intelligencia fejlődésének.
A teljes beszélgetés visszanézhető a Spirit FM YouTube-csatornáján.