Csalóka őszi nyugalom az erdőkben és a téli vadgondozás kulisszatitkai
Sokan gondolják úgy, hogy az ősz végével és a hűvös idő beköszöntével a természet lassacskán alvó fázisba vonul, ez az elképzelés azonban rendkívül csalóka.
A Spirit FM Adj esélyt című műsorában Tótpeti Lili műsorvezető és Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője részletesen bemutatta, hogy az erdők élete a hideg hónapok közeledtével sem áll meg, a vadállomány és a szakemberek számára pedig ez az időszak kiemelt felkészülést és felelősségteljes munkát jelent.
A természet valójában egy folyamatosan mozgásban lévő, dinamikus rendszer, amely soha nem alszik. Bár a figyelemfelkeltő események sorozata, mint az őzek nyári üzekedése, a gímszarvasok őszi bőgése vagy a dámszarvasok októberi barcogása után kevesebb szó esik az erdők életéről, a háttérben zajlanak a folyamatok. Novemberben és decemberben például a vaddisznók párzása, a búgás veszi kezdetét, ami jóval csendesebb, mint a szarvasfélék násza. A gímszarvas bikák a megterhelő bőgési időszak alatt szinte kizárólag a szaporodásra koncentrálnak, nem esznek, csak isznak, aminek következtében a zsírtartalékuk akár egyharmadát is elveszítik. Számukra a megfogyatkozott őszi táplálékforrások mellett létfontosságú az erőgyűjtés, különösen egy olyan aszályos, száraz nyár után, amikor alig zöldellt valami a természetben.
Itt lép be a vadgazdálkodás kulcsszerepe, amely a nyári itatást követően télen a takarmányozásra helyezi a hangsúlyt. Az etetés célja nem a vadlétszám mesterséges növelése, hanem az állatok megfelelő kondíciójának és egészségének megőrzése az ínséges hónapokban. A nagyvadállomány alakulását ugyanis sokkal inkább a hosszú távú élőhelyi viszonyok szabják meg, nem pusztán a kiszórt takarmány. A téli etetés komoly szakértelmet és gondosságot igényel a hivatásos vadászoktól. Figyelni kell arra, hogy a kitett élelem ne romoljon meg és ne penészedjen be, hiszen a rossz minőségű eleség megbetegíti az állatokat, ráadásul a rágcsálók, patkányok megjelenését is meg kell előzni a fertőzésveszély miatt.
A takarmány jellegét mindig az adott területen élő fajok igényeihez kell igazítani. A vadgazdálkodók szálas takarmányt, szénát, szemes takarmányként kukoricát, lédús takarmányként cukorrépát vagy almát, illetve szilázst juttatnak ki. Az etetők kialakítása szintén precíz tervezést kíván: az őzek például télen beszűkült mozgáskörzetben élnek, hogy energiát spóroljanak, így ha túl messze van az etetőhely, nem találják meg. A fácánetetőket speciális féltetővel látják el, amely levezeti a csapadékot, alul pedig elegendő rést hagy, hogy a ragadozó elől menekülő madár ne szoruljon be a szerkezetbe, és az etető ne váljon csapdává. A szemes takarmányt földtől elemelve tartott tálcákban kell elhelyezni és rendszeresen tisztítani. Az etetés emellett a vadkár megelőzésére is alkalmas eszköz, hiszen a mezőgazdasági területekkel ellentétes erdőrészekre kihelyezett élelemmel, vagy a pótolhatatlan ásványi anyagokat biztosító sótömbökkel a vadak mozgása tudatosan elterelhető.
A vadon élő fajok szervezete eközben folyamatos biológiai körforgásban él. A gímszarvas bikák február környékén vetik le fejdíszüket, és a szervezetük azonnal megkezdi a következő agancs felépítését. Ehhez a csontokból jelentős mennyiségű, akár tíz kilogrammnyi kalciumot és ásványi anyagot vonnak ki. Az új agancs a tavasztól nyár végéig tartó szakaszban fejlődik ki teljesen, amelyet augusztusban az elhalt bőrréteg, a barka lecsapkodásával tisztítanak le a bokrokon. Ez a pompás agancs jelzi a vetélytársaknak az egyed erejét, valamint a nőstényeknek a rátermettségét a szaporodás során.
Az etetőknél és sózóknál mindeközben nem alakulnak ki vérre menő küzdelmek. Bár a vaddisznóknál a nagyobb és dominánsabb példány kissé odébb lökheti társát, a természet úgy rendezte be az állatok viselkedését, hogy saját fajtársaikat hagyják érvényesülni a túlélés érdekében.
A tavaszi utódnemzés megalapozása is már ezekben a hónapokban zajlik. Míg a gímszarvasoknál és a dámoknál a megtermékenyülés után az embrió fejlődése folyamatos a méhben, az őzeknél a természet egy különleges mechanizmust alkalmaz. A nyári párzást követően a fejlődés szedercsíra állapotban teljesen megáll, és ez a nyugalmi állapot, a diapauza egészen novemberig tart. Ez a biológiai sajátosság biztosítja, hogy a gidák ne a fagyos téli hónapokba szülessenek bele, ami a biztos pusztulásukat jelentené, hanem nyár elejére jöjjenek a világra. A téli vadetetés és a szakszerű gondoskodás így nem csupán az áttelelést segíti, hanem a jövő nemzedékének egészséges megszületését és fennmaradását is megalapozza. A teljes beszélgetés elérhető a Spirit FM YouTUbe csatornáján.
