Horror pékségre csapott le a Nébih, de nem az albánokra utaznak
Undorító állapotok uralkodtak abban a pékségben, amit nemrég záratott be a Nébih. Helik Ferenc, a Nébih élelmiszerlánc-biztonsági és ellenőrzési elnökhelyettese árult el részleteket a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában.
Nemrég a Spirit FM Több-Kevesebb című adásában részletesen szó volt arról, hogy milyen konfliktusok vannak a magyar pékségek és az albán pékségek között. A pékszövetség elnöke akkor egészen lesújtó véleményt fogalmazott meg az albán pékségek állapota, higiéniai helyzete, a termékek összetétele és minősége kapcsán. Most pedig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egyik ellenőrzése során bukott le súlyos szabálytalanságokkal egy albán pékség.
Helik Ferenc, a Nébih elnökhelyettese a beszélgetés elején leszögezte, hogy a hivatal nem a pékségek üzemeltetői szempontjából végez ellenőrzést. Az érintett pékségben az összes helyiség takarítatlan volt, a padlón tárolták az alapanyagokat, félkész termékeket illetve a berendezési tárgyak és maga az egész technológia az élelmiszerbiztonsági szempontból kifogásolt volt.
“Az ellenőrzés során azt tapasztaltuk, hogy az egységben a falak pókhálósak, a berendezési tárgyak takarítatlanok, a földesárut együtt tárolták különböző félkész és késztermékekkel, illetve nem vezettek semmilyen nyomonkövetést arról, hogy miből, milyen alapanyagból készülnek a késztermékek. A dolgozóknak nem volt érvényes egészségügyi könyvük, illetve sajnos azt kellett megállapítanunk, hogy közel egy tonna, 960 kg, mintegy 44 tétel, nem nyomon követhető, illetve lejárt alapanyagot és félkész terméket kellett kivonnunk a forgalomból” - sorolta az elnökhelyettes a szabálytalanságokat, amelyek miatt felfüggesztették a pékség működését.
Az adásból kiderült, hogy a pékségben még a kézmosás feltételei sem voltak biztosítva, a kézmosókban például cigarettacsikkek voltak elnyomva.
Kiderült, hogy miután egy ilyen után az üzem kijavítja a hibákat, a hatóságnak engednie kell az újranyitást, ám a Nébih ilyenkor mindig visszamegy ellenőrizni, akár már az első hónapban. “az a tapasztalatunk, hogy azért az esetek 95 százalékában tanulnak ezekből a dolgokból, hisz a legsúlyosabb szankciók most beszélhetünk bírságról, ami akár több millió forint is” - mondta el Helik Ferenc. Ezen kívül nyilvánosságra hozzák az üzletek nevét, ami két évig elérhető.
“Bármilyen nemzetiségű és legyen akár magyar üzemeltető, ugyanolyan alapossággal járnak el a kollégáim, és ugyanúgy akár magyar tulajdonú cégek is felkerültek és felkerülnek a listára” - tette hozzá Helik Ferenc.
A teljes adás itt visszahallgatható: