Magyarok milliói vannak lakhatási válságban

Belföld
Hirdetés

A lakhatási szegénység valamilyen dimenziója nagyjából 2-3 millió embert érint Magyarországon - mondta el a Spirit FM Europeo+ című műsorában Jelinek Csaba, városszociológus, a Periféria Központ társalapítója. 

Hozzátette, hogy úgy látja, a jelenlegi kormánypártnak van egy olyan világnézeti álláspontja, ami szerint majd a piac megoldja a lakhatási problémákat.

A szakember kifejtette, hogy komplex problémáról van szó, aminek a kezelése mind önkormányzati, mind kormányzati feladat lenne. A rendszerszintű változáshoz mindenképp kormányzati szintű beavatkozásra lenne szükség, tette hozzá, de egy jó önkormányzat sokat tehet hozzá, hogy helyben enyhüljön a lakhatási válság.

Az adásban elhangzott, hogy nem csupán Budapesten van lakhatási válság, és párhuzamosan több lakhatási válsággal állunk szemben Magyarországon. Az egyik nagy probléma a megfizethetőség, hozzáférhetőség, vagyis nagyon drágák a lakások és a bérleti díjak is - főleg ahhoz képest, hogy a társadalom nagyobb része mennyit keres.

Emellett gondot okoz a lakások minősége és azok elhelyezkedése is. Kisebb településeken sok a rossz állapotú vagy energiahatékonyságú, emiatt drága a rezsi, vagy éppen nem érhetőek el szolgáltatások a környéken, például egészségügy, védőnő, oktatás, sorolta a szakember. Jelinek Csaba arról is beszélt, hogy egészen más egy szabolcsi zsákfaluban a lakhatási válság és Budapest IX. kerületében.

Vogyerák Anikó műsorvezető Diseri Dórát, a DW Magyar főszerkesztőjét is megkérdezte a témában, aki elmondta, hogy Németországot is érinti a lakhatási válság, sőt, egész Európában gondot okoz a jelenség. Németországot ugyanakkor sokszor említik pozitív példaként, de a lakáshiány ott is gondot okoz. Mint mondta, szakértők szerint mintegy 2 millió lakás hiányzik a piacról ahhoz, hogy ne beszéljenek a németeknél lakhatási válságról. Éppen emiatt egyre többen próbálkoznak új építési módokkal, hogy felgyorsítsák a lakások építését.

A moduláris építkezési rendszerről az adásban láthat bejátszót:

Hirdetés
Hirdetés