Márki-Zay Péter Ungár Péterről: "ezért fizetik"

Belföld
Hirdetés

Lukács László György, a Jobbik alelnöke a Spirit FM Aktuálban úgy fogalmazott: kizárt, hogy Márki-zay új pártja normálisan tudja megszólítani azokat, akiket szeretne. Márki-Zay Péter szintén az Aktuálban úgy reagált: azokkal szeretne együttműködni, akik tényleg le akarják váltani az Orbán-rendszert, és áldozatokra is hajlandók, és akiknek Rogán Antal parlamenti összekötőiken nem üzeni meg, miről beszélhetnek és miről nem.

Szerinte azért kell küzdeni, hogy betiltsák az összes politikai hirdetést, azért kell küzdeni, hogy az ellenzék erősödjön, és a Fidesz gyengüljön, nem fordítva, ezt "jó lenne, ha a Jobbik is így gondolná".

Mint fogalmazott, a "szép és igaz szavakon kívül" nem látja azt, hogy akár Gyurcsány Ferenc DK-elnök, akár más ellenzéki konkrét tervet vázolt volna arra, hogy hogyan lehet megváltoztatni a szabályokat - márpedig ezt meg kell változtatni, nem csak beülni a parlamentbe, "elbábozni a demokráciát" és felvenni a fizetést.

Aki most elindul egy országgyűlési választáson, pontosan tudja, mi lesz annak a kimenetele, bár tavaly még lett volna egy százalék esély a kormányváltásra - fogalmazott. Szerinte a kormányzat kampánygépezete - ahogyan tavaly is - bárkiről elhiteti, hogy Gyurcsány embere, vagy hogy óvodásokat akar átoperáltatni.

Márki-Zay Péter méltatta a hatpárti közös programot, mint mondta, ha ez sikerült volna, ma Magyarországon mindenki jobban élne. A pártot azért alapították most meg, hogy részt vehessenek az európai parlamenti választáson el tudjanak indulni, de a mozgalmuk továbbra is aktív, részt vesznek az önkormányzati választáson is - mondta.

Arra a felvetésre, hogy Ungár Péter szerint az összefogás halott, Márki-zay úgy reagált: "Ungár Pétert valószínűleg ezért fizetik". Szerinte az ellenzékben mindig voltak olyanok, akiknek a szavazatára sem lehetett volna számítani, ha Orbán Viktorral szemben alternatívát akartak volna nyújtani. Kifejtette: mindenki, aki a parlamentben ül, az államtól veszi fel a fizetését, de nem mindegy, mire használja azt.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

Hirdetés
Hirdetés