Belföld

Orbán Balázs az MCC-ről: ez a rendszer egész jól összeállt

Hirdetés

Az MCC a Molban birtokolt egykori állami tulajdonrészből kapott 10 százalékot, ez 22 milliárd forintnyi forrást jelentett az MCC számára. Korábban ezeket a forrásokat használták fel arra, hogy befektetési céllal különböző dolgokat vásároljanak, például a Librit. Az idei pénzből vajon van-e az MCC-nek hasonló terve?

Orbán Balázs
Orbán Balázs

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC kuratóriumának elnöke azt válaszolta a Spirit FM Kult-ÓRA című műsorában, hogy az MCC számára az a legfontosabb, hogy szélesre tárják a kapuikat, és mindenki, aki szeretne többet foglalkozni a saját előmenetelével, közösségi élményt kapni, be tudjon kerülni az MCC-be és magas színvonalú, ingyenes képzést kapjon. Ezért tartja jó konstrukciónak, hogy az alapítvány vagyona a tehetséges magyar fiatalok képzését szolgálja. 

Elmondta, hogy több mint 30 helyszínen vannak jelen és már több mint 8000 diákjuk van.

Ugyanakkor nemzetközi lehetőségeket is biztosítanak, amihez fedezet is szükséges - ismerte el. Horizontális értelemben vett tudásközpontot építenek, ami működik a maga logikájában és rendelkezésre áll a diákok számára - fogalmazott Orbán Balázs. “Ez a rendszer egész jól összeállt” - szögezte le.

Fontosnak tartja Orbán Balázs azt a fajta kulturális értékmentést, amit az MCC végez. Mint mondja, a vidéki városok tele vannak olyan épületekkel, amelyek üzleti alapon nem hasznosíthatóak, és ezeknek meg kell találni azt a funkciót, ami a város és a helyiek érdekét is szolgálja, de értékteremtő funkciót is tud kapni. 

Kutatásokra hivatkozva Orbán Balázs beszélt arról is, hogy a fiatalok minél tovább vannak az oktatásban, annál magasabb jövedelműek lesznek, annál tovább élnek, egészségesebbek lesznek és nagy kapcsolati hálójuk lesz, tehát az oktatás alapvetően jó. A tömegoktatással kapcsolatban viszont a saját példáját hozta fel: ő matematikából mindig azzal küzdött, hogy annyit teljesítsen, amennyi a minimális elvárás. De azt látta, hogy “az osztályban vannak négyen-öten, akiket zavar az, hogy én bénázok”. Ők pedig szeretnének teljesíteni, többet, jobban. Így szerinte egy tömegoktatásra épülő rendszerben oda kell figyelni arra, hogy legyenek tehetséggondozó intézmények, akik ezeket a diákokat megfogják és adnak nekik valami extrát, akik később azokon a területeken kiemelkedő szakemberek lehetnek. 

A külföldieknek nem lesz fontos a búbos banka

Hivatkozás másolása

Nemzeti közösségben gondolkodó vezetőkre van szükség - hangsúlyozta Orbán Balázs. Valami olyan emocionális kapcsolatnak ki kell alakulnia a fiatalok, a haza és a Kárpát-medence között, ami utána hajtóerőként működik számukra az egész karrierjük során - magyarázta. Szerinte ha ez nem alakul ki, akkor ezek a fiatalok egy globális probléma megoldására el fognak menni. Ezt is egy egyszerű példával szemléltette: lehet, hogy valaki elmegy a jegesmedvék megmentésével foglalkozni, de valakinek a búbos banka megmentésével is foglalkoznia kell, és “nem fogunk külföldieket találni, akiknek fontos a búbos banka. Az a magyaroknak tud csak fontos lenni”.

Az az ország, amelyik nem képes a XXI. század globalizált körülményei között a nemzeti identitási elemeket, és a társadalmat egyben tartani, közös célok érdekében megmozgatni, az el fog bukni a globális versenyben - fogalmazott Orbán Balázs. Mindig lesznek egyet nem értők, de az, hogy a derékhad egy irányba tartson, ez kulcsfontosságú - tette hozzá.

Jogosak voltak a tüntetések

Hivatkozás másolása

Volt a közoktatásban egy nagy lemaradásunk, ami miatt 1-2 éve teljesen jogos tüntetések voltak - mondta Orbán Balázs. Hozzáfűzte, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére ezt is sikerült megoldani. Szerinte a szakképzésben és a közoktatásban olyan bérek vannak manapság, amelyek nem lehetetlenítik el a megfelelő szakmai munkát.

Arra is kell fókuszálni, hogy ne csak a 45 perces óra legyen kitalálva, ebben kell változtatni, mert az igazi tehetséggondozás, a világra való felkészítéssel való képességek átadása az a kicsöngetés után kezdődik - vélekedett Orbán Balázs. Úgy gondolja: minden iskolának ebbe az irányba kell lépnie. Az MCC-ben csak ezzel foglalkoznak, mondta.

A teljes beszélgetést itt nézze meg:

Hirdetés
Hirdetés