Petíciót írnak a benzinkutasok Orbán Viktornak

Belföld
Hirdetés

A múlt héten Hernádi Zsolt elmondta, hogy 41 forinttal emelkedik a jövedéki adó januártól. Kiderült, hogy emiatt a vidéki kisebb benzinkutak lesznek igazán nagy bajban, nem pedig a fogyasztók - derült ki a Spirit FM Több-Kevesebb című gazdasági műsorából.

Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint a profitadó, pontosabban az árbevétel alapú adó különösen azokat a kisebb benzinkutakat fogja érinteni, amelyek idáig valamivel olcsóbban tudtak üzemanyagot adni a lakosságot. A szövetség elnöke szerint ezzel az a probléma, hogy sok településen, falvakban, ahol a kisebb benzinkutakon kívül nincsen más tankolási lehetőség, ezek a vállalkozások nem fogják tudni beépíteni az új adónemet az áraikba - magyarázta a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában.

Vagyis akik eddig olcsóbbak voltak a multiknál, azok kénytelenek lesznek árat emelni. Ez a vidéki lakosság számára Egri számításai szerint 32 milliárd forintot jelent, amit adó formájában be kell fizetni a költségvetésbe, fogalmazott.

“Értetlenül állunk az adóemelés előtt” - mondta az elnök a műsorban. Hozzátette, nincs alternatíva, be kell építeni ezt is az árazásba, mert nem tudják kitermelni.

Elmondta, hogy petíciót fognak írni Orbán Viktornak, hogy a kormány gondolja át a döntést, mert mint mondta, “nagyon súlyosan érinti a vidéki lakosságot és a mezőgazdászokat egyaránt”.

A teljes műsor itt visszahallgatható:

Hirdetés
Hirdetés