Soha nem látott esély van a budapesti olimpiára: megszólalt Gyulay Zsolt, MOB elnök
Budapesti olimpia, sportirányítási reformok és a Testnevelési Egyetemmel tervezett közös tudásközpont volt a témája a Spirit FM Összjáték című műsorának, ahol Mezei Dániel vendége Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke volt.
A beszélgetés kezdetén a pénteken rajtoló dakari ifjúsági olimpia került szóba, ahová huszonnyolc magyar sportoló utazott ki tizenhárom sportágban. Gyulay Zsolt elmondta, a csapat első része már megérkezett, és a szobák elfoglalásával, valamint a hőséggel küzdenek. Hozzátette, „nagyon kell vigyázni a gyerekekre”. A sportvezető szerint maga az ifjúsági olimpia jövője bizonytalan, mivel az esemény megszervezése a nyári és téli játékok mellett anyagilag nagyon megterheli a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, a rendszert pedig a tiszta kvalifikáció helyett meghívások és kvótaosztások alakítják.
A hazai sportirányítás átalakulása kapcsán Gyulay Zsolt úgy látja, az új államtitkárság felmérte a terepet, és jövő héten számok tekintetében is tájékoztatást adnak majd. Kiemelte, a MOB nak jelenleg nincsen közvetlen ráhatása az eredményességre, hiszen pénzzel nem rendelkezik, a pénzelosztásba és a számonkérésbe nem szól bele, csupán javaslatokat tehet. Céljuk, hogy a jövőben közvetlen segítséget nyújtsanak az olimpiai sportágaknak, és felmerült az angol mintára épülő performance director rendszer, vagyis a teljesítményigazgatók alkalmazása is, hogy a finanszírozó és ellenőrző fél szakmailag is közvetlen rálátással bírjon a szövetségek munkájára.
A tervek szerint szorosabbá válhat az együttműködés a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem között. A volt Sportkórház Hauszmann házként ismert épületében, illetve a szomszédos területen egy olyan központi bázis valósulhatna meg, amely a biomechanika, a humánkineziológia és a táplálkozástudomány segítségével szolgálná az élsportot. Gyulay Zsolt felidézte, hogy fiatalkorában a vidéki versenyzők ide jártak fel az orvosi vizsgálatokra és a teljesítménymérésre. A sportvezető hangsúlyozta, az orvosi, a tudományos és a sportszakmai háttérnek egy helyen kellene összpontosulnia, mert „enélkül nem fogunk tudni eredményeket elérni” a nemzetközi mezőnyben.
Az olimpiai életjáradékok kérdésében a MOB elnöke jelezte, hogy a testület javaslatot tett bizonyos aránytalanságok kezelésére. Egyik felvetésük szerint az életjáradékok egy meghatározott százalékát szolidaritási alapba lehetne helyezni, amiből a nehéz anyagi helyzetbe került, érmet nem szerző, de a felkészülést segítő egykori sportolókat támogathatnák. Gyulay Zsolt a parasportolók példamutatását is méltatta, kiemelve, mekkora lelkierőt ad a társadalomnak és a többi élversenyzőnek a küzdelmük.
A műsor végén a budapesti olimpiarendezés esélyei kerültek terítékre. Gyulay Zsolt szerint „soha nem látott esély van arra, hogy 36 40 ben esetleg lehet” olimpia Magyarországon. Elmondása szerint a NOB nak kifejezetten tetszik a meglévő létesítményekre és a dunamenti régiós összefogásra épülő koncepció, amely elkerülné a kihasználatlan építkezéseket. A pályázó országok sora rendkívül erős, köztük van India, Dél Korea, Dél Afrika, Németország, Törökország és Katar is. A NOB decemberben méréseket végez a lakossági támogatottságról, márciusban szűkített listát állít össze, a folyamat pedig 2027 ben és 2028 ban léphet döntő szakaszba. Gyulay Zsolt leszögezte, a MOB feladata csupán a lehetőség kidolgozása a fővárossal közösen, a végső döntést pedig az országnak és a kormánynak kell majd meghoznia. A teljes adás elérhető a Spirit FM YouTube csatornáján.