Vitatható változások: a KRESZ-reform és a magyar közlekedési morál
A tervezett módosítások több ponton ellentmondanak a szakértői javaslatoknak. Az alkoholfogyasztás kérdése a kerékpárosok esetében továbbra is napirenden van, ahol a jogalkotó konkrét határértékek bevezetésével igyekszik igazodni a kistelepülési gyakorlathoz. Ez azonban a szakújságíró szerint csupán népszerűséghajhász gesztus, hiszen Magyarországon hiányoznak a kulturált alkoholfogyasztás hagyományai. Hasonlóan problémás a járdán való kerékpározás engedélyezése is. Bár a tervezet ezt 10 km/órás sebességben maximalizálná, a gyakorlatban ez ellenőrizhetetlen, és két sérülékeny csoportot, a gyalogosokat és a bringásokat eresztené össze veszélyes módon.
A gyalogosok biztonsága terén is vitatható újítások várhatóak. A tervezet szerint többsávos utak esetén a gyalogosoknak sávonként kellene meggyőződniük az elsőbbségadásról, ami baleset esetén megosztott felelősség megállapításához vezethet. Ez a szakértők szerint az áldozathibáztatás irányába mutat, hiszen a gépjármű rombolóereje mindig nagyobb. A kerékpárosok zebrán való áttekerése szintén kritikus pont, hiszen az autósok számára nehezen kiszámítható a lendületből érkező biciklis, ami tovább növeli a balesetveszélyt a kereszteződésekben.
A beszélgetés végén az elektromos rollerek szabályozása került szóba, ahol a sebesség függvényében tennék kötelezővé a fejvédő vagy a motoros bukósisak használatát. Zách Dániel kiemelte, hogy a rolleres balesetek száma már most meghaladja a motorosokét, ami a járművek fizikai sajátosságaiból, a rossz útminőségből és a használati kultúra hiányából adódik. A rolleresek gyakran fél kézzel vezetnek vagy mobiloznak, miközben a kis kerékátmérő és a függőleges kormány miatt a legkisebb úthiba is súlyos fej- és arcsérüléseket okozhat. Az új szabályozás célja a felelősségvállalás fokozása lenne, de a gyakorlati megvalósítás és az ellenőrizhetőség továbbra is kérdéses marad.
Teljes adás elérhető a Spirit FM YouTUbe csatornáján!