Szaniszló Sándor: az MSZP-ben nincs jövő

Belföld
Hirdetés

A DK fővárosi frakcióvezetője, a XVIII. kerület polgármestere a Spirit FM Aktuál című műsorában azt mondta: nem bánja, hogy lassan három évvel ezelőtt átlépett a DK-ba. Úgy látja, egy párt akkor tud megélni, ha versenyhelyzetben is helyt tud állni.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke csütörtökön arról beszélt az Aktuálban, miután arról kérdezték, mit szól a politikusok átvándorlásához a DK-ba, hogy sokszor a politikusok "nem önkéntesen mennek ide vagy oda". Szerinte sok polgármester jelzi azt a nyomásgyakorlást, ha valaki "nem akar mondjuk a választásokon kétfrontos csatát vívni, ha nyugalmat akar maga körül, akkor bizony meg kell állapodni".

Szaniszló Sándor most hangsúlyozta: Kunhalmi Ágnes a XVIII. kerület képviselője, személyes feszültség nincsen köztük. Azt mondta: egy párt akkor tud megélni, ha versenyhelyzetben is helyt tud állni - márpedig az ellenzéki pártok folyamatosan versenyez a Fidesszel, és egymással is. 

Ha a DK jobb feltételeket tud nyújtani - márpedig a túlélés, a szakmai, politikusi munka folytatásának tekintetében szerinte biztosan sokkal jobb feltételeket tud nyújtani - akkor a DK-ban van jövő, az MSZP-ben nincsen - fogalmazott. Hozzátette: ezt sajnos ki kell mondani, és ezt egyre többen felismerik.

Azok az emberek, akik átigazolnak, még inkább azon fognak dolgozni, hogy a kormányt megbuktassák, ebben, mint mondta, Szaniszló Sándor nem lát kivetnivalót.

Ha megkérdeznék, megbánta-e, hogy lassan három éve a DK-ba igazolt, azt válaszolná, hogy nem, mert sokkal jobban tudja végezni polgármesteri és politikai munkáját is, mert egy nagy közösség támogatását élvezi - fogalmazott.

Úgy látja, ezen nem szabad megsértődni, ezt az idő meg fogja oldani, ez a versenyről szól.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

Hirdetés
Hirdetés